… te rongyos élet …

mi jöhet még?

Itt a tavasz! Minden szuper. Szédülök, száz felett van a pulzusom, úgy nyikorgok mozgás közben, mint egy rozsdás ajtó, a végkimerülésig idegesítem magam. Megérdemlem a fizikai és szellemi összeomlást. Leterhelem magam, majd rájövök, hogy megint szétzilál, megtör, széttapos a feladat. Nem vagyok erős, de mindig felmosom magam a padlóról, mindig kikapaszkodom a helyzetből.

 

 

Elvittek egy szép helyre. Számomra egy rémálom volt. Tök cuki mama kutya számtalan baba kutyával, a kicsik körülbelül hat hetesek. Ötven méterrel arrébb szintén egy mami két napos csemetékkel, a harmadik mami pedig jól láthatóan szoptat, csak a kicsinyeit nem találtuk sehol. Mind az utcán kóborolnak a büszke apukákkal (azokból is volt vagy hat). Csodálkozom, hogy életben maradtak a mínusz fokokban. Sorba vittük oltatni a csapat tagjait, és a barátnőm helyezte el magánál őket, amiért én kimondhatatlanul hálás vagyok. Semmilyen jel nem mutatott arra, hogy bármilyen betegségük lenne, a féregtelenítőt is megkapták, azt gondoltuk, hogy egészséges az egész banda. Játszottak egész nap, ettek, mint farkasok. Az első kettőnek csináltattunk parvo tesztet, amely negatív lett. Egy úr kiválasztott két tündéri manót és el is vitte őket Belényesbe.

 

 

Két nap múlva felhívott azzal a hírrel, hogy a kutyák bágyadtak, hasmenésük van és az egyik már kap intravénásan kezelést. Hihetetlen, hogy szinte órák leforgása alatt lettek rosszul. Visszahívattam Váradra őket, hiszen Belényesbe nem sok lehetőség áll rendelkezésre ami az orvosi ellátást illeti. Az egyik már útközben agonizált az autóban, megérkezésük után pár percre meghalt. A másikat azonnal infúzióra tették. A gazdájuk teljesen összeomlott, tekintetét a földre szegezve zokogott. Meg sem tudtam szólalni, némán néztem a szenvedését és arra gondoltam, hogy ekkora fájdalmat még életemben nem okoztam emberi lénynek, pedig nyilvánvaló, hogy nincs miért magamat keresztre feszítsem.

 

A véradó kutyus

 

Visszahívattunk még egy gazdis kutyát, a fiatal pár teljesen le volt döbbenve, amikor a teszt kimutatta a parvot. Aztán bejött a barátnőm a két (még nem gazdisodott) kölyökkel, amelyeknek szintén pozitív lett a tesztjük. Az ötödik kutyáért meg elmentünk mi magunk. Természetesen neki is pozitív lett az eredménye. Kettő a nyolcból makk egészséges, nekik meg is volt csinálva még a legelején a teszt. Mivel ezek a kivizsgálások nagyon költségesek, és semmilyen tünet nem indokolta további tesztek elvégzését, nem láttuk értelmét a pénzszórásnak, van elég kiadás nyolc kicsivel.

 

 

Szétmaszatolt könnycseppek páráján át néztünk egymásra. Kiszenvedetten össze is mosolyogtunk, hiszen a két ölben tartott beteg tesó összepuszilta egymást a viszontlátás örömére. Mi csak sóhajtottunk – mindkettő pozitív.

Egyet hazahoztam, én ápolgattam itthon, már másnap megkezdődött a véres hasmenés. Egész nap a klinikán voltam a kicsikkel éjjel 12 óráig,   mert a két önkéntes véradó gazdija csak ekkor ért rá. Hulla fáradt voltam már, egyszer felsírt éjjel álmában a picur és rá kellett szólnom, hogy hallgasson, mert aludnom kellett pár órát. Este meg is halt. A doki azt mondta, hogy ad nekik egy nyugtató injekciót, mert üvöltöttek kínjukban, a haláltusájukat vívták. Amikor az én ápoltamnak adta be a nyugtatót elküldött az asztal mellől. Pár perc után meg is nyugodott. Végleg Fél óra múlva követte a tesója. (már megint ömlik a könnyem)

 

 

Nem tudtam kibőgni magam rendesen.Kiderült, hogy a barátnőm oltott három éves kutyája elkapta a parvot. Most hívott.

Szóval, aznap este elvesztettünk két kicsi angyalt. Mivel az orvos egyedül volt én segédkeztem abban, hogy a tetemeket zsákokba tegyük. A zsákok szivárogtak, és amikor a kiskutyák átadták lelküket a teremtőnek, ömlött belőlük a halál szagát árasztó váladék. Ültem a széken, bámultam magam elé, valami tompaság árasztotta el egész lényemet, mintha ismét beborítaná az agyamat az a szürke köd, amely szinte az őrülettel határos. Akkor kerülök ilyen állapotba, amikor sokkot kapok. Apám elhunyta után éreztem hasonlót, de az ennél erősebb volt. Halála után pár hónappal átgondoltam és kianalizáltam azt a mentális állapotot, amelyet a tragédia váltott ki belőlem. Rájöttem arra, hogy a szürke köd nem megbetegíteni akar, hanem éppen ellenkezőleg, meg akarja védeni az elmémet az őrülettől, mert egyébként a fájdalom olyan mélyre marna, hogy nem jönnék belőle ki egészségesen.

 

 

Bíbort látok, amint becsukom a szemeim, érzem azt a szagot, hallom az erőtlen nyüszítésüket. Ártatlan lelkek voltak, nem vétettek senkinek. Isten folyamatosan próbára teszi a hitemet.Negyven éves vagyok, egyre jobban viselem az élet arcul köpéseit. Már nem ordítok annyira legbelül, már nem olyan mélyről jön a szenvedés, már nem tépi szét a mellkasomat sírás.

Hónapok óta halálfélelemmel ébredek. Valami még sincs rendben.

Őt kiskutya megmenekült.