Nyúlcipő és fürdőszoba

nem lehet kiszállni...

Szeretem az őszt, de nem a latyakot, pocsolyát, nem a kókadó virágokat, amelyek még nyáron életük hangtalan, lüktető terjeszkedésével  díszítették parányi kertemet. Szerettem az őszre várni. Az ősz hozza a didergős sétákat, csipkebogyó teát, még a fejemen koppanó vadgesztenyét is. Ilyenkor már szedem elő a kutyák cuccait:  Dida almazöld garbóját, Blanche piros mellényét és a rózsaszín kapucnis pöttyös ruhácskáját. Didának esőkabátkája is van , de soha nem hordja, nem tetszik neki.

 

Ugye milyen jó dolguk van ezeknek az ebeknek? Sok kétlábú aprócska teremtmény szeretne ilyen életkörülményeket. A rucikért nem adtam vagyonokat, turkálóban rengeteg gyermek pulcsi van aprópénzért, amiket át lehet transzformálni dögös kutyaszerkóvá.

 

Szóval, ahogy telnek az évek, nem érzem azt a kellemes, biztonságos monotóniát, nem nyugtat meg  az elsárgult falevél zörrenése a talpam alatt. Mintha minden ősz hántaná életem farönkjéről az évgyűrűket-pedig egyesek szerint most kellene  igazán hejehujázni . Szerintem ilyesmit mondani pontosan olyan  nagy marhaság, mint ráerőltetni másokra az életkedvet, amikor a “másoknak” láthatón nincsen olyanja. Nem úgy kell valakit kikotorni a gödörből, hogy te a szélén ülsz és lefelé csicserged annak a szerencsétlennek, hogy milyen szép az élet. Egyszer még megjárhatod, a bárgyú mosoly mögött élesek a metszőfogak. Az elmúlás dörömböl bennem, a mulasztásaim, a ki nem mondott szavak, a meg nem élt érzések, mintha tényleg ketyegne az a bizonyos óra. Közben hétről hétre tanúja vagyok anyám szellemi és fizikai leépülésének ,rettenetesen romlik a memóriája.

 

Fojtogatóak ezek a gondolatok, keresek valami olvasnivalót. Neten találok rá John Updike nyulas sorozatának egyikére a Nyúlcipőre. Updike… olyan intellektuálisan cseng, vagy nem? Pulitzer-díj, ilyen-olyan díj, kritikusok csettintése, megannyi elismerés. Szuper-gondoltam magamban-szépen el fogom olvasni, és majd a boldog kiválasztottak felsőbbrendűségével fogok ezek után járkálni a pór nép kofái között. Ezek után nem vegyülök, de nem ám! Amikor az utolsó  sorokat olvasom már egy másik társadalmi osztályhoz tartozom. A kultúra vajkrémje már nem fog létezni nélkülem.(a hangulatjelet egyenlőre gondoljuk a szöveghez, mert a Krisztiántól még nem kértem ilyen gombokat)

 

Most vagyok félúton. Nem okoz csalódást, de én valami elementárisat vártam, valami idézgethetőt a facebookon, amely diadalt arat majd a pletykacsoportokban. Sajnos boldogtalanul kell konstatálnom, hogy semmi hasonló nem érintett meg. Az írónak van stílusa, de annyira vontatott a cselekmény, hogy kétszer aludtam bele az áhítatos olvasás közben-szemtelenség a részemről? mert a Pulitzer-díj azért nem smafu. Főhősünk egy jobb sorsra érdemes családapa, aki valaha szép sikereket ért el a kosárlabdázóként. Harry Rabbit Angstrom, alias “Nyúl” nincsen kibékülve saját életével, talán unja az őt beburkoló ingerszegény hétköznapokat.

 

Felesége alkoholista, második gyermeküket várja. Nyúl, ügynökként dolgozik egy áruházban , így próbál megélhetést biztosítani családja számára.  Egy fakó délután hazaérkezvén a munkából, oldalbordáját ismét félrészegen találja, ekkor dönti el, hogy egyszerűen kilép az életéből. Mily meglepő fordulat, ez a pasi nem teketóriázik, tudja mit akar. Elmegy egy kicsit autókázni, majd hulla fáradtan szállást kér a volt edzőjétől, aztán felszed egy prostituáltat, akibe majdnem szerelmes lesz. Valamiért úgy érzem, hogy nőként beléptem egy lepukkant kocsmába, ahol provokatív módon likőrt rendelek a pálinka szagú tesztoszteron felhőben.

 

Mi közöm van nekem ehhez? Mért olvasom? Nem tudok sem azonosulni, sem szimpatizálni ezzel a szerencsétlennel, aki bejelentés nélkül megszökik a családjától, mert beköszöntött az első nagy áramkimaradás. Visszataszító ez a fajta infantilizmus. Azért mégis értékes ez a mű, végre megismerhetem egy átlagos családos férfi mélylélektani  keresztmetszetét. Ami kellemes csalódás a regény kapcsán, hogy lerántja a leplet a standard módon idilli családképről. Ma talán be is fejezem az olvasást, remélem túl fogom élni a sztori csattanóját-ha egyáltalán van neki.

 

Más;

 

Felújítottuk a fürdőszobát. A végeredmény nem túl szép.Úgy kezdődött,hogy megment a bojler-szegénykém tizenkét évet húzta-aztán rájöttünk, hogy ha kádat nem foldozzuk meg, akkor bizony elönt minket niagara  fürdés után. Kádat nem lehet foldozni, tehát újat kell venni.  A csempék már régiek, több helyen meg voltak már repedve, azt is le kell szedni. Persze a padlócsempét is kell cserélni egyúttal. A munkással egyeztetünk, alkudozunk. Szerda reggel mindent szétszedünk, le lett szerelve minden, az udvarban tornyosultak  régi rozsdatelepeink. Ott álltunk a tök üres fürdőben lázas izgalommal munkásunkra várva. Se wc, se kád, se kagyló. A fal egyik oldala teljesen leverve, és várunk…

 

 

Már tizenegy óra elmúlt, de még senki nem jön.  Felhívom a főnök urat, aki laza nyugalommal közli, hogy mégsem tud jönni, mert fizetős munkája akadt németbe és este már lelép. Nem, nem ütött meg a guta, de éreztem, hogy a plafon vészes lassúsággal közeledik felém. Azt hiszem két nap alatt telefonálási rekordot döntöttem meg, végül sikerült  találnom egy érzékeny lelkű kontárt. A rendes szakembereknek ősszel rengeteg munkájuk van.

 

Az érzékeny lelkű kontárral is megegyeztünk az árban, aki fél nap alatt rakott fel három sor csempét.Még így is boldogak voltunk, mert végre elkezdődött a munka, így tehát haladunk. A második nap még dolgozott, de a harmadik nap megbolondult. A férjem leszedett éjszaka egy sor csempét, mivel teljesen el voltak csúszva, ha ezt nem teszi meg, másnap már le kell verni. Reggel jön az érzékeny, aki oltári cirkuszt rendez a saját lakásunkban, amikor meglátja, hogy illetéktelen kezek rondítottak bele remekművébe. A művész sértett hiúságával kiabál, számon kér,hadonászik.

 

 

Ott állok némán pizsamában, csipás szemekkel és azon gondolkodom, hogy először a fejét üvöltsem le, vagy kuncsorogjak be ismét a szomszédasszonyhoz folyó ügyeim tarthatatlansága végett. Menni akar, nem tartóztatom. Sértetten, felszegett fejjel távozik. Ennyi. A férjem fejezte be, sajnos a végeredmény hagy kívánnivalókat maga után. Holnap jön tán egy szaki menteni a menthetőt. Két sarkot le kell verni. Remélem a következő bejelentkezésem helyszíne nem az elmeosztály lesz.

Kövesd az oldalam, ha szeretnél értesítést kapni rendszertelen naplóm bejegyzéseiről. Köszi.

 

 

 

Hozzászólás