Nem csak magamról

Mit is mondhatnék bevezetésként?

Nem hoztam létre világrengető dolgokat életem során, már nem is akarok az elismerések koldusa lenni. Aki forradalmi eszméket szeretne olvasni, vagy az ultraegyedi, szürreális énközpontú  valóságot részesíti előnyben, valószínűleg az első kattintás után tovább lapoz. Miért indítottam blogot? Ha azt mondanám, hogy   naplóként használnám nem biztos, hogy fedné a valóságot. E célból fogtam volna egy jegyzetfüzetet. és elkezdtem volna macska kaparászni életem szürke, néha bosszantó, néha humoros, fájdalmas hétköznapjairól. Búskomor pillanataimban elővenném, és elmerengenék a betűkkel írt életen – ennek mondjuk az a hatalmas előnye, hogy az ember leánya, szabadon, minden kötöttség nélkül, apait-anyait beleadva el tud merülni az önsajnálatba. Hát … ez valahogy nekem nem volt szimpatikus – igen, tudom, háttal nem kezdünk mondatot, forduljunk a képernyő felé arccal!

 

Szóval vannak bizonyos dolgok, amelyek engem érdekelnek, vannak olyan tevékenységek, amelyekben részt veszek, egyszóval “teszek”. Ilyen az állatmentés. Ebben az országban  az állatkínzásnak, a brutalitás számtalan formájának tradíciója van az állatokkal szemben. Ide születtem, más választásom is lehetett volna  fiatalon, de maradtam – Keveset teszek értük  ahhoz képest, amilyen méretű a probléma. Nem üvöltözök, rikácsolok tüntetéseken, “véresruhás” megmozdulásokat sem szervezek. Nem az én műfajom. Én az azonnali, kézenfogható segítségnyújtásban hiszek. Teljesen mindegy, hogy kétlábú, vagy négylábú sorstársról legyen szó. Az öreg hajléktalannak sincs szüksége a jóindulatú leereszkedésedre, vagy bibliai idézetekre, elég ha meghallgatod, élelmet adsz neki, egy kis aprót esetleg. Ebben a  helyzetben valamit segít rajta, meg a takaró. Mi egyebet lehetne tenni? Esetleg örökbefogadod, ilyen történetekről viszont ritkán hallok.

 

Egy elütött állaton sem segít a facebookos posztolgatás. Számtalan esetben tapasztaltam, hogy néhány állatbarát úgy tesz tanúbizonyságot állatvédői státuszáról, hogy lefotózza az éppen vergődő szerencsétlen kutyát/macskát, majd kiposztolja. Ezzel ő elintézte a dolgát.  Menjen “valaki” összeszedni és fizesse ki az orvosi költségeket. Itt van az a pont, amikor az igen alacsony vérnyomásom az egekbe szökik, és elkap a világharag. Fene tudja, valóban ilyen látszatéletet élnénk? Minimális felelősséget, kellemetlenséget, kényelmetlenséget sem akarunk vállalni, azért ami/aki nem hozzánk tartozik, mindenki más csináljon már valamit, csak ne mi legyünk azok. Sajnos ez a jelenség nem országspecifikus, és ez a fajta gondolkodás  nem csak egyes állatbarátokra  jellemző. Egyre több pozitív visszajelzésre lenne szükségünk, egyre több spirituális – boldogság élményre, egyre több szeretetre, de ne kelljen túlságosan megerőltetni magunkat.

 

Én sokszor vágtam a fejszémet nehéz fába, utólag néha nem láttam értelmét. Talán kicsit elfásultam, megpróbáltam szürke maradni, mert szürkének lenni még mindig kényelmesebb, mint magyarázkodni. Lehetek én is kényelmes, teljesen emberi opció. A saját kényelmességem is dühít néha. Kimerítő a felesleges szócséplés, ha nem értenek – ez a “megnemértettségi” izé … Úristen! Ezt a közhelyes marhaságot tényleg én írtam ide?

 

Elem  a napjaimat ebben  a tragikomikus valóságban, én formáltam ilyen “sírvanevetősre”. Blogot pedig kíváncsiságból indítottam. Talán érdekelnek másokat is, azok a dolgok, amelyek engem foglalkoztatnak, vagy van némi közös kapcsolódási pont. Magamhoz beszélnem elég unalmas lenne, még abban az esetben is, ha kifejezetten jófej társaságnak gondolom saját személyemet saját magam számára.

 

Amúgy kissé frusztrált negyvenes nő vagyok, jól leplezett enyhén nihilista vonásokkal, de eléggé empatikus. Néha szélsőséges, egymástól eltérő végletekben gondolkodó. A hozzáértők biztosan labilis személyiség zavarként aposztrofálnák a bajomat, én sajnos nem értek magamhoz, de mások életéhez viszont annál jobban. Mint mindenki …

 

Három négylábúval élek és egy kétlábúval. Számomra a négylábúak jelentik a szebbik fajt. Kettő darab mentvényem van, ők az utcáról jöttek be egyenesen, számomra teljesen érthetetlen okokból kifolyólag  nálam rekedtek.  Teljhatalomú birtokosai ennek a szobának, konyhának, ágynak, párnának stb.

 

kutya
Kutyusok

 

Ennyi talán elég lesz bevezetésnek. Úgy döntöttem, hogy ide akarom hurcolni majd az összes sületlenséget, melyek megfordulnak  a szürkeállományom területén. Ezúttal szeretném megköszönni annak a személynek a munkáját, aki lehetőséget adott rá, hogy ezt megtehessem. Ő hozta létre az oldalt, valószínűleg a továbbiakban is kezelni fogja ezt a felületet. Ma valamit – olyasmit mondott, hogy szeret segíteni – minden bizonnyal neki is jobb hangulata van, ha valaki örül a munkájának. Megpróbál mindenkivel jó viszonyban lenni, de elmondása szerint ez sokszor lehetetlen. Így van, nem kell mindenkivel jó viszonyt ápolni. Mielőtt még nagy párbajokra ösztönöz minket a hangulat, le kell építeni a kapcsolatot. Egy bizonyos idő után már szinte rohamosan fogynak az évek, minek töltsük az időt a végeláthatatlan konfliktusokkal? Erőt, életerőt vesz el tőlünk. Klasszak a munkáid Krisztián!

 

Köszönöm a figyelmet!

 

Hozzászólás