Nehéz!

el vagyok kenődve a férjem betegsége okán

A férjemet két hete kórházba kellett vinnem, mivel már sem enni, sem inni nem bírt napok óta. Három éves korában lett  cukorbeteg, és elég halmozottan gyűlnek a gondok az utóbbi években. Hányással kezdődött, majd a sürgősségin folytatódott a kálvária. Néhány erős infúzió megszüntette a tüneteket, de kiderült, hogy sokkal nagyobb baj van, mint gondoltuk. Az angiográfiás képalkotó eljárás kimutatta, hogy a két évvel ezelőtt( lábak) beültetett bypassok sajnos elzáródtak. Ezt a kedves hírt természetesen megkoronázta egy másik nagyon kedves hír:-a szív artériáknál is komoly elzáródások láthatóak.

Az első műtétje jövő héten lesz, a lábaival kezdik, majd rövid időn belül sor kerül a szív katéterezésére is, ha jól értettem. Mert ezek az orvosok két műtét között, két másodperc alatt magyarázzák el, hogy miként és miért fognak felnyisszantani. A legelső műtétje hat órás volt, miközben én a számat harapdálva vártam, hogy kitolják. Kétszer élesztettek újból, de csak másnap szereztem róla tudomást.

Nagyon fájnak a lábai, és megjelent ismét egy csúnya seb, ami nem gyógyul. A műtét előtt nem aludt éjszakákon keresztül a fájdalomtól, én meg virrasztottam mellette, mert már nem tudtam segíteni rajta. Ha mégis sikerült aludnia valamennyit, azt egy olyan pozícióban gyakorolta, amely bennem félelmet keltett. Arra ébredtem a szendergésemből, hogy Zoli térdel az ágy előtt kitárt karokkal, feje pedig az ágy szélén. Mintha kivégezték volna. Félelmetes. Ebben a helyzetben kevésbé érezte a fájdalmat, oka számomra máig ismeretlen. És ez a rémalomba való ébredés forgatókönyvszerűen ismétlődött. Hónapokon keresztül.

Jól vagyok, vagyis aránylag jól. Egy hete jött ki a kórházból, de pár napon belül ismét vissza.kell mennünk. Kissé pánikos hangulatban vagyok, mert mi lesz ha……és vajon jó döntést hoztunk? elég -e a doki rutinja? ne menjünk máshoz, máshova?….ááááá…

Közben mindenen összekapunk. Rondán nyilvánul meg, amikor beteg – nem kell a céklalé, mert föld íze van; nem kell a spenótlé, mert fű íze van – a nyulak egyenek zöldségeket, és én meg akarom ölni ezekkel a gasztronómiailag élvezhetetlen táplálékokkal. Természetesen minden ihatatlan löttyöt hígított formában adok neki-általában almalével keverem, hogy nyelhető legyen, de ha már valami kevésbé ízletes, az számára halálos. Ez van. Megpróbálom elkerülni a gutaütést.

Mindkettőnk számára felírhatnák a xanaxot táplálékkiegészítőként. Ezek a hangulatingadozások a legfárasztóbbak. Akinek van cukorbeteg hozzátartozója, szerintem tudja miről beszélek. Persze nem haragszom rá, nem tehet róla, de néha jön, hogy … na … mindegy.

Őszies szépségem időközben teljesen megkopott.Nem szépen öregedő vagyok, hanem vén, mint az országúti nehéz kő – körülbelül ezt a kilókban is kifejezhető súlyt érzem magamon. Nem vagyok hepi, a vak is láttya. Már fésületlenül is kimegyek az utcára, sőt, meg szemceruzát sem használok mindig, a bakancsomról is csak két nap után vakarom le a sárt, ha észreveszem. Jóvanazúgy-nak hívják a mostani sztilisztemet, de azért meg fürdők.

Más!

Kedvelem Moraviát. Kedvelem, mert folyamatosan piszkálja az emberi lelkiismeretet. Finoman, de egyértelműen tárja fel egy korszak társadalmi és erkölcsi válságát. Valami maradandót ajándékozott az időnek. Tudatosan kutatkodik a lelkek purgatóriumában. Nem szabadít fel, terheket ró ránk, a saját bűneinkkel szembesít. Tiszta mélylélektan, amely kendőzetlenül mutatja meg az emberi kishitűséget, kisstílűséget, kegyetlenséget, a sérült személyiséget. (Törtető, egzisztencialista beállítottságú személyeknek kötelező olvasmány!)

Nos. nem sorolnám fel minden egyes művét, amelyet olvastam, de a “Megvetés” és a “Közönyösek” után kissé csalódott lettem, amikor átrágtam magam a “Figyelem” első harminc oldalán. Már két hónapja olvasom, de még mindig a felénél tartok. Rémesen unalmas, biztosan ezt nevezik önkínzásnak. Persze minden alkotónak vannak kevésbé sikerült munkái, viszont kötelességemnek érzem eljutni a záró akkordokig. Ez egy becsületbeli ügy. Ebből is tanulok. Kedvelt íróm megmutatja, milyen is lehetek én, amikor világrengető dolgokat kezdek boncolgatni, végül a smirlit is álló rúzsnál kötök ki. Az intellektualitás átvált profán materializmusra, és már sehogy nem tudom kihámozni magamat a saját zagyvaságaimból.

Majd még jelentkezem!

 

 

 

 

 

Hozzászólás