Ismét kellemes napok

nem tudom magamról levakarni a bajbajutott állatokat

Előhang

 

Ballagok haza kutyáimmal . Már nincs történés este nyolc után.Miután felakasztom a pórázokat a fogasra, megsütöm azt a Norbi- féle almás, vaníliás, pudingos izét, mert a múltkor nagyon jól sikerült. Nagy előnye, hogy nem igényel szakszerű, vérkomoly rutint, így még az ügyetlenebbek sem járnak rosszul, lehet sikerélményük.  Kortyolgatom a teámat, és gondolatban tervezem a munkafolyamatot. Vagyis terveznem, ha nem zavarna meg a telefonom melódiája. Ebben az órában csak az hív, akivel minimum három órát társalgok. Sebaj, majd éjfélkor kezdek neki a munkafolyamatnak. Tévedtem. A telefonbeszélgetés nem volt több egy percnél.

 

Első Felvonás

 

-“Gabi  néni?”-szólt az ismerős hang bizonytalanul

-“Mondd Kinga!”

-“Az a kutya reggel óta nem mozdul,  amelyről beszéltem. Ki kellene hívni az állatorvost, mert mi anyuval nem tudunk mit csinálni”

Számtalanszor mondtam a leánynak, hogy engemet többet ne hívjon ilyen ügyekben, mert nekem sem menhelyem nincs, sem pénzem, eszközeim, sem pléhpofám  a kéregetéshez  Több alkalommal voltam mélyponton, nem akarok  ismét ártani magamnak. Mert ebben az országban az állatmentés nem egy hőstett díszkivilágítással, hanem teher, meghunyászkodás, önmagunk megalázása, koldulás, elhelyezési problémák, adósság, lekötelezettség, álmatlan éjszakák, családon belüli viták, depresszió,ultimátumokkal fenyegetőző ideiglenes befogadók puhítása, stb. Frászt kapok, amikor ezt hallom” egy órád, egy napod  , egy heted van arra, hogy…”

A készenléti állapotok minden embert kicsinálnak. Az állatmentés ebben az országban önsorsrontás, ha lelkeddel gondolkodsz. Aki ésszel, az megél belőle.  A kutyakereskedelem virágzó iparág hazánkban (az elmúlt hetekben találtak Németországban öt kutyát magukra hagyva rgisztrálatlan romániai chipekkel, gondolom a szállító összebalhézott az importőrrel

Nos, megint rossz döntést hoztam. Kimentem megnézni a kutyát, azzal az elhatározással, hogy most nem fogok tenni semmit, majd csinálok egy képet és kibiggyesztem a facebookra. Teszem én is azt, mint bármely normális ember ilyen esetben. A kutya a város központi részén vackolta be magát a híd alá. Hatalmas macifej nézett velem szembe. Már több mint 24 órája nem mozdult helyéről.  Tekintete nem volt zaklatott, nem csóválta a farkát, nem könyörgött, totális apátia Így néznek azok, akik a halált várják.

Óvatosan közelítettem meg, mert termetéből ítélve én járok pórul, ha nem kölcsönös a jóindulatú érdeklődés. Nem igazán tetszett neki, hogy ketten gügyögünk hozzá, az ember közelsége fenyegetés számára. Valami ócska, kék műanyag spárga lógott a nyakában, és egyetlen dolog  mozdította ki  közönyéből, mégpedig a kaja.  Erőlködve tápászkodott fel, de habzsolt. Hátsó lábai rogyadoztak, remegtek, nem bírta tartani magát. Miután evett diszkréten bemorgott, ezzel jelezve, hogy most már éppen itt az ideje a távozásnak, nincs szüksége ránk.

Már kezdtem is óbégatni,káromkodni .  Senki nem fog bevállalni egy ilyen termetű kutyát. Én nem tudom befogni, a lakásunk  pedig 27 négyzetméter három négylábúval. Pffffff… hát hiányzott ez nekem ? Mihez kezdek vele?

 

Második Felvonás

 

Kiposztoltam a képeket abban reménykedve, hogy kapok segítséget. Felhívtam azokat a rendelőket, amelyeknek van sürgősségi telefonszáma, azokat az orvosokat, akik ismernek, de csak elutasításban volt részem, vagy egyszerűen nem válaszoltak. Az indokok:nem vagyok a városban, nem utalunk be nagy termetű állatot klinikánkra, nincs emberem, nincs ketrecem, jönnek az ünnepek,  nem tudok mit tenni( ez volt a legszebb gyöngyszem a levakarós magyarázkodások közül) Közben tornyosultak a kommentek a poszt alatt. Majdnem mindenki tudta, hogy mit kell tenni. A harcedzett veterának  hallgattak, mert tudták, hogy  nyakig vagyok a bajban. Egyszer nevettem el magam miközben böngésztem a hozzászólásokat. Egy hölgy azt tanácsolta, hogy hívjam fel az állatvédelmet, esetleg valamelyik egyesületet, ők elintézik. Biztosan ezt látta dokumentumfilmeken. Majd jön egy felszerelt,bátor, képzett  csapat,és  el lesz intézve a dolog.  Ilyenkor játszadozik el az ember a “mi lenne ha”típusú gondolatokkal. Nem, nem dőltem a kardomba .  Ennyire nem lehet határtalan az emberi sötétség. Ha már tagja vagy egy állatvédelmi csoportnak, illene tudnod legalább a körvonalakról, arról, hogy hazánkban mit jelent az állatvédelem,  az állatmentés.Tudatlanként  kérdő mondatokat alkoss, a kijelentő mondatokkal felborzolod azoknak az  idegeit, akik benne vannak a hajuk tövéig a témában, mert mindent a maguk bőrén tapasztaltak . Nincs hivatalos állatvédelem, nincsenek csapatok. A menhelyek viszont dugig vannak, úgy kell mindenkinek még egy kutya, mint  púp a hátára. Néhány ember azért hozott létre egyesületet, mert már nem tudta mentvényeinek  a minimumot sem biztosítani.  Mindenki csak lélegzik a megélhetési állatmentőkön kívűl , élni nem tud, csak túlélni.Emberfeletti  erő kellett ahhoz, hogy ne írjak be valami dörgedelmeset. Végül felajánlotta valaki a segítségét cicás létére. Vele mentem ki éjfélkor, hogy beadjak egy fájdalomcsillapítót a kutyának konzervbe elkeverve. Nem igazán volt kedvem éjjel mászkálni a híd alatt. A kutya pont olyan közönyösen nézett rám, mint amikor először megpillantottam. Megköszöntem a segítséget az illető hölgynek, majd elbúcsúztam. Éjjel egy óra van, megpuszilom alvó szerettem fekete orrát,de a  macifejre  gondolok. Kint van a hidegben betegen. Haragszom magamra a tehetetlenségem miatt.  Pörgés van a kommentmezőben, semmi hasznos információ.  Vajon  hányan gondoltak a saját felelősségükre?.

Nem aludtam semmit az éjszaka folyamán , reggel hatkor felcihelődtem és  ismét kimentem. A kutyának hűlt helye. Bebarangoltam a környéket, de nem láttam sehol. Már azt hittem elvitték a sintérek.  Délelőtt tíz óra volt mire sikerült elaludnom. Ébredés után benéztem a csoportba. A macifejűt más is kiposztolta.  Helyet változtatott a drága. Persze senki nem szedte össze, csak megosztotta az értékes információt. Délután hatkor sikerült megtalálnunk a lánnyal, aki első este kérte a segítségemet. Ott virított a parton Felhívtam az egyetlen állatorvost, aki felajánlotta, hogy legalább megnézi. Sajnos ő sem tudott semmit tenni. Látta a kutyának a kiszámíthatatlan viselkedését, nem volt kedve rizikózni. Azt tanácsolta, hogy altatólövedékkel fogjam be, az állatkertesek biztosan kijönnek. Neki nincs ilyen eszköze. Megköszönöm az idejét, a fejemet fogom miután távozik. Bekeverjük neki ismét a fájdalomcsillapítót. Bizalmatlan, morog . Aggódva nézem a partot, emelkedik a víz szintje, a kutya fél méterre fekszik . Miután hazaérek ismét posztolok. Semmi nem történik, ez már a második nap.  Később felhív a leány kétségbeesve.

-“Gabi néni, itt vagyunk a kutyánál, mellettünk van egy úr, aki kihívta a sintéreket. Tessék beszélni vele”

Már torkomban van gyomrom. Szegény azt hitte, hogy jót tett. Súlyos beteg kutyákat nem tartanak hosszabb ideig állami menhelyeken, mert a gondozásuk elég költséges. Egyik állami menhely sem tart ilyen kutyát közköltségen. A mi menhelyünknek pedig fekete múltja van. Soha nem mossa le magáról az ártatlan lelkek vérét. Mivel nagy port kavartak  civilizált országokban azok a történések, amelyek 2012-től  egészen 2015-ig folytak ezen a menhelyen, valamelyest változtak a dolgok, talán jobb irányba. A nyomásgyakorlás működött, no meg egy per is vetett a latba. Két alkalmazott volt elbocsátva azt hiszem, egyik az állatorvos volt, akit “mengelének” becéztek. A polgármesterünk hozzájárulásával zajlott minden . Nem részletezem, utána lehet nézni.

Ez volt a hab a tortán, a szerencsétlenre még a sintéreket is kihívták. Ha  egészséges lett volna, nem hiszem, hogy veszélybe lett volna az élete. De így…

Egy foksányi  hölgy írt rám, mert felismerni vélte ellopott kutyáját. Azt állította, hogy a macifejű kislány, sterilizált,mirkrochippelt, valamint az övé. Kimondhatatlanul boldog voltam, már szervezte a kutya befogását és szállítását. Még csak ezt az éjszakát kell kibírja.

 

Harmadik Felvonás

 

Reggel hatkor már megint keressük a kutyát( semmi alvás). Esik az eső. Valahonnan sántikálva előballagott. Kicsit megbökött minket az orrával,  ezzel jelezve, hogy megismeri a bajtársakat, már nem volt annyira zárkózott.Én továbbra is féltem tőle, pedig kedveskedett nekem is a maga módján ez a zord lélek. Ha két lábra áll és képen nyal, biztosan elájulok. Innentől kezdve annyira felpörögtek az események, hogy  órákon keresztül nem történt semmi. Álltunk mindhárman a zuhogó esőben. Remegtem a kialvatlanságtól, mint a nyárfalevél, hideg is volt. Vártam, hogy végre megérkezzenek a kutyáért, mert Szebenből küldött autót a kutya állítólagos gazdája. Olyan tíz óra után jött segíteni nekem az egyik helyi egyesület vezetője. Ekkor már az utolsó ruhadarabig el voltunk ázva. A nevük: Asociatia Happy Dogs And Other animals Oradea. Egy parányi szervezet, amely szintén harcol az életben maradásért( örömmel fogadnak minden apró adományt)A hölgyet elég régóta ismerem. Soha nem szerette a  túlzott figyelmet, sem ha fotót készítenek róla. Nem az a cseverésző alkat. Húzza az igát ő is . Mindig meglep a profizmusa, amikor állatok befogásáról van szó. Mosolygott, gügyögött. A kutya megadta magát. A hölgy ötven kiló lehet, a macifejű hatvan. Lekerült róla a spárga, helyette pórázt kapott. Chip nincs, kan, nincs kasztrálva. Próbálom  hívni a foksányi illetőt, hogy fordítsa vissza embereit Szebenből, mert ez a kutya nem az övé. A telefonom ekkor merül le, szerencsére sikerült üzenni nekik. Visszafordultak .  Az indulat bennem már olyan forró, mint a láva Mivel az egyesületnek nem állt módjában elhelyezni egy ilyen nagytestű állatot, a probléma továbbra is  makacsan kiabált a megoldásért. Ekkor jutott eszembe, hogy valaki felajánlotta magát ideiglenes befogadónak pár napra. Hoppá! – de miként fogom betenni az autóba?  A segítségem magamra hagyott, mert nem volt ideje. Az autó megjött, de az istenért sem lehetett betuszkolni a kutyát. Megint elkezdett morogni. Már öten álltunk az esőben. Próbáltunk deszkát tenni a csomagtartóhoz, azt hittük , hogy majd szépen fel fog sétálni rajta.Hogyne. Vissza kellett hívnom az egyesületes hölgyet. Újabb fél óra várakozás, végül megérkezik. Ez már az ötödik óra, amelyet kint töltünk az esőben, de hála az égnek egy perc alatt be lett pakolva a macifejű. Megérkezünk a fosterhez. Ki tudja mikor volt utoljára fedél a feje fölött. Innentől kezdve lassan kezdtem megnyugodni.   Képtelen lettem volna bevállalni a kutya hurcolását klinikákra, szerencsére átveszi a jövő hét folyamán egy szalontai menhely. A foster nem  tudja pár napnál tovább tartani . Szalontának sem  hiányzott  egy hatvan kilós beteg kutya, mivel ott is helyhiány, de főleg pénzhiány van. Talán felismerték, hogy nem fogom tudni megoldani ezt a feladatot egyedül. Ide autó kell, idő kell,orvosi kivizsgálások, stabil hely, stb.  A kutya fajtáját tekintve bukovinai juhászkutyam, nem keverék. Amint felépül gazdára vár. Kasztrálva,oltva , egészségesen fogadható örökbe. Ez ügyben keressék bátran a menhely vezetőjét Kertész Antóniát.

Ha valakinek módjában áll támogatni a macifejűt, banki átutalással pillanatok alatt lebonyolíthatja .

 

Az egyesület bankszámlaszáma:

Asociatia Antonia Save Animals

Translvania Bank

RON: RO43BTRLRONCRT0361371801

Euro: RO90BTRLEURCRT0361371801

 

Köszönöm azoknak az  embereknek a támogatását,akik az utóbbi pár napban mellettem voltak. Fizikálisan kevesen,de sokan drukkoltak a kutyának a monitor mögül. Ez kevés. A médiatizálásnak ugyan nagy szerepe van az állatmentésben, de ha mindenki csak posztol, akkor pár nyomorúságos emberre hárul az ország kutyáinak a mentése, azokból meg van elég.  Számtalan kutya teteme díszíti utainkat. Talán ők  szerencsésebbek, nem az erdőbe halnak éhen,és nem kell napokig vergődjenek lebénultan egy árokban . Egyes emberek meg azt hiszik, hogy nekünk kötelességünk a mentés,önköltségen, saját idegrendszeren.   Nem tudtam rövidebb lenni, a vonó nem bírta abbahagyni.

Remélem egyszer eljön az a nap, amikor egy telefonhívással el tudunk intézni egy mentést, sőt,  megköszönik nekünk a bejelentést. De addigra…. ki tudja hol leszünk.

 

 

Hozzászólás