Kauflandos miccsek mustárral!

mindenki egyen otthon

Van nékünk egy olyan vloggerünk, hogyaszongya “Militianul’. Ugye nem kell lefordítanom a szó jelentését, szerintem mindenki tud ennyit nemzetközileg. Kicsit riogatósra  és ijesztgetősre próbálta venni a figurát történetünk hőse ezzel a provokatív, közszereplős névvel- gondolom a figyelemfelkeltés nem volt utolsó szempont, amikor elhatározta, hogy videós csatornát indít mindannyiunk örömére.

Nos, a mi kis”milicistánk ” egy szép napon úgy döntött, hogy fellebbenti a fátylat Románia egyik sötét titkáról, amelyről mindenki tud, de senki nem mer beszélni nyilvánosan. Végre levegőt vehetnek azok az  rettegő román polgártársak is, akik hosszú évtizedek óta el vannak nyomva a magyar polgártársaktól. Végre elkezdhetnek románul beszélni, végre kitehetik a  zászlót, végre nem kell tartaniuk a magyar öngyilkos merénylőktől, stb.

Szóval, elindul a mi emberünk leleplezni bukarestből a messzi székelyföldre, mivel neki azt csicseregték a magyar igában senyvedő pacsirtái, hogy ezen a szent földön nem szolgálják ki az éhes román vándort, ha román nyelven merészel kérni elemózsiát. A tényfeltáró dokumentumfilm – amelyről az egész ország beszél- pontosan ezzel a bevezetővel kezdődik, miszerint ő azt hallotta, hogy..

A bevezető után meg van vágva a videó, és mire a négy perces anyagnak a végére érünk, legalább háromszor van megszabdalva a corpus delicti.

Megáll kocsijával a Kaufland parkolójában és odamegy a grillező bódéhoz, a nyitási program előtt akarja kiszolgáltatni magát. Több mint valószínű, hogy elmagyarázták neki(mindegy milyen nyelven) miért is nem tudják óhaját teljesíteni. Fél tíz volt, amikor korgó gyomorral követelte a miccseket nyitás előtt fél órával, csak ezt az aprócska részletet a mi kis éhes vándorunk elfelejtette rögzíteni, de a üzletlánc biztonsági kamerái viszont nem. Meg is érti, mert bemegy az üzletbe nézelődni, majd kijön és tesz egy kört az autójával. Háromnegyed tízkor ismét visszamegy a grill bárhoz, de most sem szolgálják ki, mivel nincs még nyitva a kassza gép.  Ekkor jött el az a pillanat, amikor korgó gyomra égő haragra lobbant és felébredt benne a nemzeti öntudat. Ekkor indította el telefonja kameráját. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy helyzetet akart teremteni, eszközül használva a fiatal  alkalmazott nyelvi ismereteinek hiányosságából fakadó,  korlátozott, akadozó kommunikációt.

“- Jó napot kívánok! Kaphatnék egy porció miccset?”-mondja románul, miközben teljesen kulturált módon lobogtatja a tíz lejest a pult felett. Szerintem a cigány prímásoknak lobogtatták így a bankókat a kedvenc nótáért, de nem ám aprópénzt. Teljesen kiment a divatból manapság a konzervatív értékrend, vagy nem is tudom.. fejjel lefelé  tartjuk az illemtan könyvet. Temetésen dorbézolunk, kocsmában pedig szavalunk a sörös pulpituson. Szóval, ha meg akarunk vásárolni valamit, először az elárusító orra alá kell dörgölni a pénzt, a hagyományos “előveszem a pénztárcámat fizetek és távozok”kombináció már nem működik.

Megint elkalandoztam. Kanyarodjunk vissza a drámánkhoz. A szegény kiszolgáló lány csak hümmög, mivel nem tudja elmagyarázni románul, hogy csak tíz perc múlva tudja kiszolgálni a kedves vásárlót, aki ezzel teljesen tisztában van, ennek ellenére továbbra is lobogtatja a pénzét. A lány végül elveszi. Nyomogatja a kassza gépet reménykedve abban, hogy még nyitás előtt beindul és végre kiszolgálhatja a kötekedő bácsit.  Jön a vágás! A következő jelenetben azt láthatjuk, hogy a lány visszaadja a pénzt. Ekkor kezdődik  a vita. Az éhes gyomor felpiszkálja román polgártársunk büszkeségét, aki már nem tűri tovább ezt a nyílt arcátlanságot. Kezdetét veszi a provokáció.

“-Miért nem szolgál ki, mert román vagyok?”

Éppen ott van a kiszolgáló lány apukája is, aki elkezd magyarázni románul; “-Ő a lányom! Ha nem tud románul egyáltalán nem egy probléma”-nem, ez nem egy probléma, végtére is Romániában élünk.

“- De ez egy probléma”-mondja éhező vándorunk.

“-Legalább maga tudjon magyarul”

“-Én? minek kellene nekem magyarul tudjak? Romániában élünk, román kenyeret eszünk”

“- Azért, mert székelyföldön vagy”- teljesen logikus, egyértelmű replika. Van a helyzetnek még egy érdekessége, mert amikor senki nem beszéli a nyelvedet beindul a paranoia. A vloggerünk azt hiszi, hogy őt szidja a lány magyarul. Valami káromkodó szót vélt felfedezni ebben a lingvisztikai félhomályban. Hirtelen mégis tud valamicskét magyarul és ezzel a tört magyarsággal kérdezősködik. A lány csupán annyit mondott-talán az apjának, mert ez nem derül ki egyértelműen a felvételből- hogy ő kapja a leb..t a főnökeitől, ha nyitás előtt szolgál ki valakit.

Nosza, hirtelen a székelyekben is felülkerekedik a nemzeti öntudat- bár mindannyian a tradicionális román miccsre várnak a bódé előtt, szintén korgó gyomorral. Az egyik kedves székely polgártársunk bájos vendégszeretettel vissza is küldi milicistánkat oda, ahunnét jött. Tett még egy lapáttal a szituációra a góbé lányok butácska heherészése.

Beindult ismét az időzített bomba! Több százezer megosztás, a csapokból “a hír” folyik napok óta. Millió feletti megtekintés, ezer komment egy-egy megosztásnál. Csak néhány örökzöldet emelnék ki a megnyilvánulásokból:büdös hazátlanok, takarodjatok Magyarországra!, minden magyart ki kell nyírni, meddig tűrjük ezt, rohadjatok meg, stb.

Kezdték megosztani a háborús túlélők elbeszéléseit. Hogy a hortysták vérengzései, meg pusztították a románokat. meg a kínzások, a kegyetlenkedések, “soha ne felejtsétek el, hogy mit tettek a magyarok velünk”- ilyenkor még a legbékésebb román ember is visszaemlékszik valamilyen sérelemre, amely a magyarokkal kapcsolatba hozható.

Kiábrándító  tény, hogy ennyire manipulálhatók vagyunk. Sokadjára játsszák ki ugyanezeket a lapokat. Sajnos mindenki ölt. Oroszok, szerbek, románok, magyarok, zsidók és keresztények. A történelmet nem lehet átírni.  Egy ilyen röhejes incidens is képes megteremteni a feszült hangulatot. Ha pedig egy eladó nem tudja elmagyarázni a  vásárlónak az ország nyelvén, hogy miért nem tudja kiszolgálni, akkor az oktatás intézményével is gondok vannak .Mit tanulnak a gyermekek román órán?

A videó utolsó képsorai tényleg drámaiak. Milicistánk ismét beszáll az autójába, készül elhagyni a székely hont. A hatás kedvéért  montíroz  egy kis melankolikus zenei aláfestést utolsó mondataihoz. Sokszor elismétli, hogy ez az ő országa, ahol nem szolgálják ki, mert nem tud magyarul. A székelyek verekedni akarnak, holott senki nem akarta megverni, erre még a halvány utalást sem tettek. Ilyen pofátlan csúsztatásokkal, kifordításokkal, realitás hamisítással ritkán találkozom.  Könnyfakasztó a sztori vége. Egy szegény román ember étlen-szomjan távozik székelyföldről, ráadásul porig alázva a saját országában. És robban a közhangulat, amely teljesen eltereli a figyelmet egyéb fontosabb dolgokról.

Ha jól belegondolok nekem is vannak sérelmeim bizonyos népekkel kapcsolatban. Az ükapámnak a keresztapja nigériai származású volt, és még a nagyapám mesélte nekem, hogy az ükpapának volt egy francia szomszédja, és egyszer a francia szomszéd kutyája megharapta az én ükpapámnak a bokáját. Ha erre a múltbéli eseményre gondolok mindig elönti lelkemet a gyilkos düh, és csak a megtorlás reménye tart egyben. Ezért nem vásárolok soha többet dijoni mustárt román miccsekhez. Holnap pedig kitűzöm a nigériai zászlót  az ajtóm elé.

Ismét lúdláb került a bilibe. Legalább van miről beszélni.

 

 

 

Nem csak magamról

Mit is mondhatnék bevezetésként?

Nem hoztam létre világrengető dolgokat életem során, már nem is akarok az elismerések koldusa lenni. Aki forradalmi eszméket szeretne olvasni, vagy az ultraegyedi, szürreális énközpontú  valóságot részesíti előnyben, valószínűleg az első kattintás után tovább lapoz. Miért indítottam blogot? Ha azt mondanám, hogy   naplóként használnám nem biztos, hogy fedné a valóságot. E célból fogtam volna egy jegyzetfüzetet. és elkezdtem volna macska kaparászni életem szürke, néha bosszantó, néha humoros, fájdalmas hétköznapjairól. Búskomor pillanataimban elővenném, és elmerengenék a betűkkel írt életen – ennek mondjuk az a hatalmas előnye, hogy az ember leánya, szabadon, minden kötöttség nélkül, apait-anyait beleadva el tud merülni az önsajnálatba. Hát … ez valahogy nekem nem volt szimpatikus – igen, tudom, háttal nem kezdünk mondatot, forduljunk a képernyő felé arccal!

 

Szóval vannak bizonyos dolgok, amelyek engem érdekelnek, vannak olyan tevékenységek, amelyekben részt veszek, egyszóval “teszek”. Ilyen az állatmentés. Ebben az országban  az állatkínzásnak, a brutalitás számtalan formájának tradíciója van az állatokkal szemben. Ide születtem, más választásom is lehetett volna  fiatalon, de maradtam – Keveset teszek értük  ahhoz képest, amilyen méretű a probléma. Nem üvöltözök, rikácsolok tüntetéseken, “véresruhás” megmozdulásokat sem szervezek. Nem az én műfajom. Én az azonnali, kézenfogható segítségnyújtásban hiszek. Teljesen mindegy, hogy kétlábú, vagy négylábú sorstársról legyen szó. Az öreg hajléktalannak sincs szüksége a jóindulatú leereszkedésedre, vagy bibliai idézetekre, elég ha meghallgatod, élelmet adsz neki, egy kis aprót esetleg. Ebben a  helyzetben valamit segít rajta, meg a takaró. Mi egyebet lehetne tenni? Esetleg örökbefogadod, ilyen történetekről viszont ritkán hallok.

 

Egy elütött állaton sem segít a facebookos posztolgatás. Számtalan esetben tapasztaltam, hogy néhány állatbarát úgy tesz tanúbizonyságot állatvédői státuszáról, hogy lefotózza az éppen vergődő szerencsétlen kutyát/macskát, majd kiposztolja. Ezzel ő elintézte a dolgát.  Menjen “valaki” összeszedni és fizesse ki az orvosi költségeket. Itt van az a pont, amikor az igen alacsony vérnyomásom az egekbe szökik, és elkap a világharag. Fene tudja, valóban ilyen látszatéletet élnénk? Minimális felelősséget, kellemetlenséget, kényelmetlenséget sem akarunk vállalni, azért ami/aki nem hozzánk tartozik, mindenki más csináljon már valamit, csak ne mi legyünk azok. Sajnos ez a jelenség nem országspecifikus, és ez a fajta gondolkodás  nem csak egyes állatbarátokra  jellemző. Egyre több pozitív visszajelzésre lenne szükségünk, egyre több spirituális – boldogság élményre, egyre több szeretetre, de ne kelljen túlságosan megerőltetni magunkat.

 

Én sokszor vágtam a fejszémet nehéz fába, utólag néha nem láttam értelmét. Talán kicsit elfásultam, megpróbáltam szürke maradni, mert szürkének lenni még mindig kényelmesebb, mint magyarázkodni. Lehetek én is kényelmes, teljesen emberi opció. A saját kényelmességem is dühít néha. Kimerítő a felesleges szócséplés, ha nem értenek – ez a “megnemértettségi” izé … Úristen! Ezt a közhelyes marhaságot tényleg én írtam ide?

 

Elem  a napjaimat ebben  a tragikomikus valóságban, én formáltam ilyen “sírvanevetősre”. Blogot pedig kíváncsiságból indítottam. Talán érdekelnek másokat is, azok a dolgok, amelyek engem foglalkoztatnak, vagy van némi közös kapcsolódási pont. Magamhoz beszélnem elég unalmas lenne, még abban az esetben is, ha kifejezetten jófej társaságnak gondolom saját személyemet saját magam számára.

 

Amúgy kissé frusztrált negyvenes nő vagyok, jól leplezett enyhén nihilista vonásokkal, de eléggé empatikus. Néha szélsőséges, egymástól eltérő végletekben gondolkodó. A hozzáértők biztosan labilis személyiség zavarként aposztrofálnák a bajomat, én sajnos nem értek magamhoz, de mások életéhez viszont annál jobban. Mint mindenki …

 

Három négylábúval élek és egy kétlábúval. Számomra a négylábúak jelentik a szebbik fajt. Kettő darab mentvényem van, ők az utcáról jöttek be egyenesen, számomra teljesen érthetetlen okokból kifolyólag  nálam rekedtek.  Teljhatalomú birtokosai ennek a szobának, konyhának, ágynak, párnának stb.

 

kutya
Kutyusok

 

Ennyi talán elég lesz bevezetésnek. Úgy döntöttem, hogy ide akarom hurcolni majd az összes sületlenséget, melyek megfordulnak  a szürkeállományom területén. Ezúttal szeretném megköszönni annak a személynek a munkáját, aki lehetőséget adott rá, hogy ezt megtehessem. Ő hozta létre az oldalt, valószínűleg a továbbiakban is kezelni fogja ezt a felületet. Ma valamit – olyasmit mondott, hogy szeret segíteni – minden bizonnyal neki is jobb hangulata van, ha valaki örül a munkájának. Megpróbál mindenkivel jó viszonyban lenni, de elmondása szerint ez sokszor lehetetlen. Így van, nem kell mindenkivel jó viszonyt ápolni. Mielőtt még nagy párbajokra ösztönöz minket a hangulat, le kell építeni a kapcsolatot. Egy bizonyos idő után már szinte rohamosan fogynak az évek, minek töltsük az időt a végeláthatatlan konfliktusokkal? Erőt, életerőt vesz el tőlünk. Klasszak a munkáid Krisztián!

 

Köszönöm a figyelmet!