Mi kell nekem?

Itt vagyok

Pörög minden körülöttem, pedig nem vagyok egy hiperaktív similabda. Utálom a pörgést, az állandóan lángoló készenléti állapotokat, az izzadó tenyeremet fokozott stresszhelyzetekben. Csorog rólam a verejték a pániktól, amikor egy állat sorsa az én döntésemtől vagy döntésképtelenségemtől függ. Már túl vagyok fiatalságom záporán, egyre nehezebben bírom hurcolászni magam után a terheket. Azokat a terheket ,amelyek nem is a privát életemhez társíthatók, hanem ehhez az elfekélyesedett társasalmi rendszerünkhöz.

 

Egyszerre küzdök a saját gondjaimmal meg az elhagyott, erdő szélére kitett lelkek életéért. Kispolgárként is rühellem ebben az országban ezt a “ne szólj szám, nem fáj fejem” gondolkodást. Akkor sem szólunk bele a “más” dolgába, ha a “más” éppen agyonver egy kutyát, de talán az sem keltene cselekvésre ösztönző közfelháborodást, ha a “más” egy embert verne agyon. Lebegünk a saját mocsarunk felszínén, miközben azt képzeljük, hogy egy idilli virágoskertben hintázgatunk. És nincs az a harcok mezejéről szakasztott forradalmár, aki el tudná magyarázni a népnek, hogy ez biza társadalomügyileg katasztrofális. Az angolban is  van egy szép szó erre “delusion” (delúzió).

 

Régen nem írtam több okból kifolyólag; kánikula,  rengeteg dolgom van, késztetést érzek az írásra, de lusta vagyok.

 

És íme még néhány további ok némaságom magyarázataként: Osha, egy szép nagytestű keverék kutyus nyolc kölykével. Teljesen el volt gennyesedve a méhe, alultápláltan és betegen tartotta életben csemetéit az út szélén. Valakinek már nem volt szüksége rá.

 

Pirit az erdő szélén hagyták, hogy véletlenül se élje túl az elhagyást. Körülbelül hat hetesek lehettek a kicsinyei, mert szoptatott, de sehol nem találtuk őket  A tróger, véglény gazdájában azért volt annyi emberség (talán  nem illik ide ez a kifejezés), hogy mellette hagyott négy szelet kenyeret becsomagolva. A legtöbb kutya éhen hal az erdőben,  nincsen mit enniük a fák kérgein kívül, mert nem vadásznak. Bárcsak a volt gazdája is arra a sorsra jutna, amelyet Pirinek szánt.

 

Ola és Bubu-mama és baba. Ez a szerencsétlen is egy kamionos parklóban húzta meg magát a kölykével. Dögszag volt a közelükben, a többiek valószínűleg elpusztultak.

 

Osha meg van műtve, a kölykeit sikerült adoptálnunk. de mi lesz a többiekkel?…egyenlőre biztonságban vannak.

 

 

 

 

 

 

 

Szinte soha nincs pénzünk, de folyamatosan próbálunk segíteni, miközben a nagyhatalmú politikusainknak egyáltalán nem áll érdekükben, hogy büntetve legyenek a felelőtlen szaporítók és az állatkínzók (kína után románia az ezüstérmes). Nem áll érdekükben, hogy kampányokat szervezzenek falvainkban, ahol a mélyen értelmült őslakosság még mindig abban a hitben él, hogy az állatok ivartalanítása a teremtő elleni vétek – de vizbe fojtás, a kidobás teljesen helyénvaló. Soha nem lesz rend.

 

Országunk elég szépen exportálja a kutyákat külföldre. Nagyon sokan kényelembe helyezték magukat az állatmentésből a kapcsolataik révén (tisztelet a kivételeknek). Csak egy részük az ebeknek kerül rendes gazdához kint, a többiek állatkísérletekre mennek, meg ki tudja hova . A szerencsésebbek addig vannak tartva, ameddig adományokat hoznak a konyhára, utána … (egyszer majd beszélek részletesebben erről).

 

Egyáltalán nem csodálkozom, ha valaki nem kívánkozik visszatérni  szülőföldjére. Aki egyszer megtapasztalta, hogy milyen emberként létezni és nem rabszolgaként tengődni a saját hazádban – civilizált környezetben, viszonylag civilizált közösségekben- már nem igazán vágyódik vissza.

 

Mit lát itt egy idegen állampolgár? halott állatok tetemeit az út szélén országszerte, falkába verődött csontsovány kóbor ebeket, elütött kölyköket, stb. Ki akarna egy olyan országban élni, ahol az életnek értéke nincs?

 

Bárcsak … ááá! mindegy.

 

De beszéljek  arról is, hogy mi kell nekem, ha már ezt a címet adtam a bejegyzésemnek Szeretném egyszer én is úgy indítani soraimat, mint minden teljesen ismeretlen jobb sorsa érdemes író, aki soha nem kérdőjelezi meg saját tehetségét, akinek soha nem borítja be hajnalait az aggály. És az ezredik kiadó visszautasítása sem tántorítja el hitétől.

 

Valamilyen hasonló intrót képzelnék el az elsőszülött könyvemhez:

 

“Ülök kint a kertben, hallgatom a tücskök éjféli koncertjét. Blanche kutyám támasztékként használja lábfejemet, Dida szimatolja a levegőt. Bambán nézek magam elé, agyam átkapcsol az alfa hullámokra. A kerti égők úgy világítanak, mint a szentjánosbogarak. Hangulat ölel át. így néz ki egy temető is hallottak napján sötétedés után. A hold kíváncsian bámészkodik, tetszhet neki a kis csapat. Lassan kortyolgatom a hegyek folyékony rubintját, miközben az üvegpohár kristályhangú koccanása szólítja az angyalokat.”

 

Na, szóval! így kezdődne az a bizonyos első könyv, amelyet az anyámon kívül  soha nem olvasna el senki.

 

 

 

A valóságban ez e jelenet viszont teljesen másképpen játszódott le. Kivánszorgok a tíz négyzetméteres kertembe – amely nem a kerek erdő közepén található, hanem egy bérház udvarában – kiterelem a két kutyát is szellőzni. A szoba és az ágyba heverészés monotonitását már nagyon unják, így egyáltalán nem csodálkoztam, amikor boldogságukban felborították a kerti asztalt a pöttyös bögrémmel együtt. Ha a szomszédok felkelnek a csörömpölésre megint oltári balhé lesz – gondoltam magamban. Hála az égnek, hogy nem kelt fel senki.

 

Amint leheverednék  a hintás lócámra, hogy elmélkedjek az éjszakában, na pont akkor téved be a szomszéd macska az udvarunkba. Dida pedig ölebből átmegy veszett házőrzőbe, a kerítést átugorva bömböl kutyanyelven – szilárd meggyőződése, hogy ez a macsek minket ki akar nyírni,majd a vérfürdő után ellopja az összes nálunk található kutyakaját. Próbálom megfogni az udvaron mielőtt a szomszédok ki nem hívják a rendőrséget. Miközben halk szitkok közepette hajkurászom Didát, mély baritonján bekapcsolódik Blanche is a diskurzusba. Valahogy beráncigálom őket, becsukom a bejárati ajtót magam után. A feljelentést megúsztam, bár mindenki felkelt az udvarban.Nekem is volt végre egy nyugodt estém.

 

Íme a valóság. Higgyétek el nekem, hogy nem kell mindig megmenteni Isaurát.

 

Mi kell még? hmmm … nyugalom, egy kis kertes ház, pénz a kutyák mentésére, fasírt ízű vegán fasírt, őszinte jókívánság, Isten áldása.